Szia! Kutassy Timi vagyok, táplálkozástudományi szakember.
Pár mondatban szeretném összefoglalni neked, hogy hogyan lettem táplálkozási szakértő, s ezzel együtt azt, hogy miben más a velem történő együttműködés.

Így lettem táplálkozási szakértő
Felsőoktatási éveimet a Testnevelési Egyetemen kezdtem, ahol rekreációszervezés és egészségfejlesztés szakon, egészségfejlesztő szakirányon szereztem az alapdiplomám. Utána a Semmelweis Egyetem táplálkozástudományi mesterképzési szakát végeztem el.
Ez a kettős teszi lehetővé azt, hogy a sportolói szükséglet oldalát is ismerem, a gyakorlatban is, nem kizárólag étrendtervezéshez szükséges háttértudást sajátítottam el.
Szilárd kutatói, kritikus gondolkozással vértezett fel a Semmelweis Egyetem képzése, megtanított arra, hogy hogyan értékeljem a táplálkozással kapcsolatos kutatásokat helyesen. Ezen kívül a mai napig tudományos adatbázisokat böngészek az újdonságok után és a felmerülő kérdésekre is itt keresek választ. Hiszen egy táplálkozási szakértőnek mindig napra késznek kell lennie a tudományos világ eredményeivel.
Amit még kiemelnék, hogy nem tukmálok rád étrend-kiegészítőt, nálam nem fogod a rántott húst is fehérjével berántani, csak azt fogom ajánlani, amire valóban szükséged van. Hiszen nem értékesítek étrend-kiegészítőket, nem osztogatok kuponkódokat.

Evidence-based, azaz tudományos bizonyítékokon alapuló táplálkozási irányelveket követek, ami mellé a több éves szakmai tapasztalatom teszi a gyakorlati tudást. Ez azt jelenti, hogy tőlem nem a véleményem, és nem egy google keresés eredményei alapján kapsz egy étrendet, hanem tudományosan alátámasztott metódusokkal dolgozom, amelyek az egészséged is fejlesztik a testtömegben történő változások mellett.
A tanácsokat, étrendet egyéni együttműködés során a te ízlésedre, elfoglaltságodra szabom. Ez úgy lehetséges, hogy folyamatos konzultációs lehetőséget biztosítok és az étrended ez alapján küldöm ki hetente. Vagyis ez az étrend a te visszajelzéseidhez, eredményeidhez, ízlésedhez, elfoglaltságbeli változásaidhoz igazodik, gyakorlatilag folyamatosan.
Ez a hozzáállás pedig áthatja az általam kiadott táplálkozási tanácsokat, útmutatókat, előadásokat, cikkeket is.

Evidence-based, azaz tudományos bizonyítékokon alapuló táplálkozási irányelveket követek, ami mellé a több éves szakmai tapasztalatom teszi a gyakorlati tudást. Ez azt jelenti, hogy tőlem nem a véleményem, és nem egy google keresés eredményei alapján kapsz egy étrendet, hanem tudományosan alátámasztott metódusokkal dolgozom, amelyek az egészséged is fejlesztik a testtömegben történő változások mellett.
A tanácsokat, étrendet a te ízlésedre, elfoglaltságodra szabom. Ez úgy lehetséges, hogy folyamatos konzultációs lehetőséget biztosítok és az étrended ez alapján küldöm ki hetente. Vagyis ez az étrend a te visszajelzésed, eredményeidhez, ízlésedhez, elfoglaltságbeli változásaidhoz igazodik, gyakorlatilag folyamatosan.
Ez a hozzáállás pedig áthatja az általam kiadott táplálkozási tanácsokat, útmutatókat, előadásokat, cikkeket is.
Iratkozz fel és zsebeld be az ingyenes e-bookod,
-20%-os táplálkozási tanácsadás kuponnal!
Szeretnél ingyenesen, ténylegesen hasznosítható táplálkozás, életmód tippeket kapni? Amik időbeosztás szempontból is ésszerűek, megvalósításuk nem veszi el mindentől az idődet és a kedvedet? Ígérem, csak annyi levelet fogsz tőlem kapni, amennyi engem sem zavarna a saját postafiókomban!
Most a feliratkozásod mellé ingyenes e-bookot (Így kerüld ki a leggyakoribb buktatókat, amik meggátolnak a fogyásban!), valamint -20%-os táplálkozási tanácsadás kupont is kapsz!

Olvasgatnál még az irányvonalamról?